Atomszerkezet

A következő videókban az atomszerkezet legfontosabb ismereteit vesszük át. Megismerkedünk az atom felépítésével, az elektronszerkezettel, valamint azokkal a tulajdonságokkal, amelyek az elemek periódusos rendszerben elfoglalt helyével hozhatók összefüggésbe. 

Az atom felépítése, elemi részecskék

Ebben a videóban áttekintjük az atom felépítését, megismerkedünk a proton, neutron és elektron legfontosabb tulajdonságaival, valamint a rendszám és a tömegszám fogalmával. Ezt követően az izotópokról, a relatív atomtömegről és a radioaktív izotópokról lesz szó, kitérve azok fontosabb gyakorlati alkalmazásaira is. 

Elektronszerkezet, elektronhéjak betöltődése

A következő videóban az atomok elektronszerkezetével foglalkozunk: megismerkedünk az atompályák, elektronhéjak és alhéjak fogalmával, valamint az elektronok elhelyezkedését meghatározó szabályokkal. Megnézzük az elektronok betöltődési sorrendjét, az alap- és gerjesztett állapotot, a vegyértékelektronokat, majd ezek segítségével áttekintjük a periódusos rendszer felépítését. 

Feladatok: elemi részecskék és elektronszerkezet

A következő videóban az elemi részecskék számával és az atomok elektronszerkezetével érettségi tesztfeladatok megoldását találod.

Ionok képződése, periodikus tulajdonságok

Ebben a videóban azt vizsgáljuk meg, hogyan alakulnak ki az ionok a nemesgázszerkezet elérésével, és megismerkedünk a kationok, anionok, az ionizációs energia és az elektronaffinitás fogalmával. Ezt követően az elektronegativitás, az atomok és ionok méretének változását is áttekintjük, így megérthetjük a periódusos rendszer legfontosabb periodikus tulajdonságait. 

Feladatok: ionok, periodikus tulajdonságok

A következő videóban az ionok elemi részecskéinek számával, elektronszerkezetével, az atomok és ionok méretével, az ionizációs energiával és egyéb periodikus tulajdonságokkal kapcsolatos érettségi feladatok megoldását találod. A feladatok között szerepelnek egyszerű választásos és táblázatos feladatok is.

Függvénytáblázat használata

Ebben a videóban megnézzük, hogy milyen adatokat találunk a függvénytáblázatban, amelyek segítségünkre lehetnek az atomszerkezettel kapcsolatos érettségi feladatok megoldásában. A videóban az új (színes) függvénytáblázat használatát mutatom be, de nagyon hasonló információk szerepelnek a korábbi (sárga) kiadásban is.